Ma még képek nélkül, de végre jelentkezünk. Mentségemre szóljon, hogy most lett csak összerakva a gépezet. Netünk is csak mostanság lett.
Nehéz összegezni több, mint 1 hónap eseményeit, de megpróbálom.
Június 14.-én, szombaton felvirradt a költözés napja. A gyerekeink anyáéknál aludtak, merthogy nem is lett volna már hol aludniuk és így reggel nem kellett olyan korán ébreszteni őket. A segítség pontosan érkezett, a testvérekből és a lassan felnőtté váló gyermekeikből állt. Mivel csereköltözés volt, nem volt egyszerű kiszámítani, ki, mikor végez. Nem is lehet. Istenre bíztuk ezt is. És pont jó volt az időzítés. Amikor megérkezett a helyünkre költöző első szállítmánya, akkor mentünk le az utolsó körrel. A háznál ugyan várnunk kellett még, de egy fasírt, ubi, kenyér, süti és üdítő mellett az idő is gyorsabban telt.
Viszonylag hamar helyére kerültek a dolgok. Nagy előny volt az is, hogy 2 szoba még akkor elkészült, amikor az előző lakó élt a házban. Ez pedig a két gyerekszoba volt. Őket illette meg az a kiváltság, hogy tiszta, szép szobába költözhettek. Amíg készült a miénk, addig Dóriéban aludtunk.
Kezdetét vette a hálószoba, a vendégszoba, fenti előtér festése, a fenti fürdőszoba csempézése, járólapozása, új kád beültetése, a konyha, lenti fürdőszoba és a nappali festése.
Számomra az egyik legzűrösebb időszak volt a fenti fürdő készülése, mert nagy ellenségem a por és piszok. És volt belőle bőven. Napi többszöri takarítás, hogy ne hordjuk be oda a piszkot, ahol új padlószőnyeg van...stb.
Másik zűrös 2-3 nap, amikor a nappali készült. Ez ugyebár az életterünk, és éppen innen voltak kiszorítva a gyerekek. Kint éppen esett az eső, így maradt az emelet. Ami persze jó, hogy egyáltalán volt, mint lehetőség, de kellett találékonyság, hogy ne unják szét nagyon magukat.
Mindeközben ide-oda szaladgáltam a régi lakóval, hogy átírassuk, amiket kellett.
Egy nap, mintha 48 órából állt volna, olyan hosszúnak éreztem.
Most döbbentem rá, hogy 3 hónapja pakolok, dobozolok. Most már nincs olyan sok, de a garázsba még mindig nem lehet beállni autóval. Én nem bánom, addig se kell centizgetni. :-)
Az elmúlt héten elértem azt a stádiumot, amikor ülve és állva is szédültem, s jutott eszembe (szebbén szebb gondolat helyett), hogy talán lassítani kellene.
De mire leálltam volna, kaptam észbe, hogy nem ártana a nyaralásunkra készülni. Most ez zajlik, ugyanis pénteken indulunk Vonyarcvashegyre. Nagy ajándék ez a nyaralás, kikapcsolódás nem csupán anyagilag, hanem fizikailag is. Várjuk hozzá a jó időt.
Összegezve: nagyon szeretünk itt lakni, hamar megszoktuk a jót, a nagyot (Ádám vágyott csak vissza kezdetben érthető okokkal), élvezem a napszárította ruháink illatát, a madarakat, akik állandó lakói udvarunknak (többnyire Mátyásmadár, ami vicces, mert ugyebár Mátyás k. utcáról költöztünk ide). A szomszédok megkérdezik, meddig alszanak a gyerekek, hogy mikor vághatják a füvet. És nem utolsó sorban nem szívjuk a cigifüstöt!
És amikor felkerültek a függönyök... na, az volt az egyik legjobb érzés új otthonunkban. :-)
Vár még ránk az előtetők készíttetése, a konyhaszekrény további elemei.
Mára ennyi! Képeket már csak akkor teszek fel, ha visszajöttünk Vonyarcról. Türelem! :-)
