Vasárnap délelőtt volt egy városi rendezvény, ahol kaptak egy "Elsős lettem" kitűzőt, némi finomságot és műsort. Mialatt Laci fényképezett, Ádám jól lefoglalta magát.
Itt vonult az osztályuk, hátul az egyik tanítójukkal.
A másik tanító néni is látszik.
Na, ne gondolja senki, hogy könnyű róluk ilyen jó képet készíteni!!!
Finom csokit ígértem be, ráadásul ebéd előtt. :-)
Úgy mosolyogtak... bár Dóri inkább vicsorít mostanában.
Ez már az iskolai évnyitó. Máté épp mögötte ült, és Anna is egészen közel volt.
Itt pedig Kazinczy-s kitűzőt kaptak a mostani 8. osztályosoktól.
Komolyan, vagy éppen izgatottan, de mindenképpen nagyon bátran ült ott.
Persze egy mosollyal mégis jobban ragyog a tekintete. És ezt szeretem, amikor így ragyog.
Vegyes érzések voltak bennem aznap reggel. Főként, amikor elég sok gyereket láttam sírni, akkor gondolkoztam el, mennyivel könnyebb dolgom van, hogy ő nem pityog, mert akkor valószínűleg vele együtt sírnék.
Fura érzés, hogy valamelyest "elvették" tőlem, főként ezzel az egész napos iskolarendszerrel. Továbbra se tudom dicsérni az alkotóját!
Ma épp a szomszéd bácsi fogalmazta meg, hogy nem érti, miért volt erre szükség. Teljesen elveszik a gyereket a családjuktól. És ez így van. 16 órától legkésőbb 20 óráig találkozok vele. És ez KEVÉS!!!! Nagyon kevés...
Mondanám, hogy ez az élet rendje, de nem lenne igaz. Talán sokkal jobban igaz az, hogy ez is része az utolsó időknek.
(Időrendben nem ez a beszámoló jött volna, de elsősorban a szentesi rokonoknak kedvezve illesztettem be, hogy láthassák az elsős Tamást.)
Ja és persze már javában gyűjti a mosolygós csillagokat, jó sok van belőle.
Vannak új dolgok, mint a házi és a házi feladat. Na, ez a két fogalom se ugyanaz, kérem.
