Hétvégi kiruccanás

Ez a hét is telt a szokott menetrend szerint sok feladattal, de közben feltöltődéssel is. A pénteki és vasárnapi alkalmak most is nagyon áldottak voltak. Jó tudni, hogy egy fárasztó hétnek a végén ez következik. 

Sajnos most nincs időm írni, cserébe több képet töltök fel. :-) Szombaton Lillafüreden sétáltunk egy nagyot a családdal. 

Elromlott az idő

Mindannyian megéreztük, hogy ezen a héten keveset lehettünk a szabadban. Ráadául ez a gyakori frontvonulás a fejemben is igen érezhető volt. Legalább 4 napon át küzdöttem a fejfájással, de volt, hogy a gyerekeknek is fájt a fejük. Reméljük és várjuk a jó időt. Laura szintén nehezen viselte, hogy esett az eső, és szegénykém hiába mondta: "Séta, menni, oda!", nem mehettünk sehova.
Ennek ellenére is fárasztó volt ez a hét, hogy nem volt kinti munka. Az is lehet, hogy nem is a hét volt fárasztó, hanem a mögöttünk levő időszak egyre kimerítőbb. Egyik-másik reggel úgy éreztem, olyan fáradtan kelek, mintha már este lenne. Rendkívül díjaznám, ha az május 31-el lezárnák a tanévet és már egy kis nyugi lenne.

Találtam egy vicces képet Lauráról (még a jó időben készült). Rendkívül szeret vizeskedni, locsolni. Egyik este rájött, ha a vizet a földre önti, ahol épp kevesebb a fű, abból sár lesz. Na, persze, ezt biztos nem így fogalmazta meg, mindenesetre nagyon élvezte, hogy a lábával beletapicskolva ő maga is olyan lesz. Eleinte jött az : "ó,ó, ó..." nagy döbbenet, aztán felhúzta a nadrágszárát és már azt se bánta, hogy a lába is sáros lett.

A művelet végén büszkén mutogatta, hogy néz ki. :-) 

És cseppetsem bánta, hogy eme hadműveletét pancsi követte. :-)

 A lányok séta közben.

 Nagyon össze vannak nőve. Azért olyan is van, hogy összegabalyodnak, 

de többnyire nagy az egyetértés. 

 A zokni, mint már mindenki tudja, nem barát. 

Első alkalommal, amikor nyitott végű zsákot kapott, meg is vált tőle. 

Azóta délben -amikor csak egy kis takaróval van betakarva- a nadrágját is leveszi.

 De legalább gondosan betakarózik. :-)

Minden évben jutalmazzuk a gyerekeket a kitűnő bizonyítványukért, zeneiskolai tanulmányukért, sportolásért, kitartásukért. Mivel idén úgy néz ki, hogy le kell mondanunk a családi nyaralásokról, arra jutottunk, hogy jó lenne valami olyan sportolási lehetőségre költeni, amit szívesen csinálnak és már régóta vágynak rá. Nem kellett sokat gondolkozni. Ugyan akkorra terveztük a ping-pong asztal vásárlását, amikor már a lenti terasz és előtető is elkészül, de úgy láttuk, csak előrehozzuk, hogy ötletet adjunk nekik az értelmes időtöltéshez.  Az ajándéknak nagyon örültek, örülnek, szívesen játszanak egymással. Ha jól sejtem, Tamás hamarosan előáll egy családi bajnoksági táblázattal. :-)

És itt a vége a beszámolónak, mert hétfőn 3 nagy témazáró a 2 alsósnak. Tegnap nem sikerült végeznünk, szóval pont mire kisüt a nap, le kell ülnünk tanulni. :-(

(Ja, a sátrat is felállítottuk, ami talán már 5 éve is, hogy nem volt előszedve. Egyelőre még csak bunkerként üzemel, de a fiúk tervében a kintalvás is szerepel. )

Délutáni/esti sétáink

Ha van ebédszünete Lacinak, mindig elviszi Laurát egy sétára. Néha motorral, de többnyire gyalogosan. :-)

A lovacskákhoz is gyakran lenézünk és megetetjük őket.

Munkáink, anyák napja és itt a május! :-)

Úgy látom, nem egyszerű tartanom a heti egy bejegyzésről szóló ígéretemet. 

Igazából elmondható, hogy minden halad tovább, ahogyan eddig is. A készségtárgyak háziját általában a határidő közelében adjuk le. Most ez áll a legutolsó helyen, ami úgy gondolom, nem meglepő.

Néhány ízelítő ezek közül: 

 Az aprólékos kidolgozás miatt sok órája van benne ebben a munkában.

 Tavaszi munka (szintén Ádámtól). A háttér akrilfestékkel készült, alaposan kidolgozva. Ez is jó kis türelemjáték volt neki.

 Dóri ablakdísze.

Dóri festménye pet palackos, kupakos megoldással.

Alapból szeretnek kézműveskedni a gyerekeink, legfőképp Dóri, de néha bizony teher. Főként az irányított tevékenység, amiben nincs helye a szabad választásnak, max a kivitelezésben. De azért a fentebbi munkákban örömüket lelték.

Nagyon örültünk a pénteki Munka ünnepének, hogy egy kis pihenőt, azaz tanulásmentes napot kaptunk. Nagyon jólesett. Tortillalapok gyártásába kezdtünk, hogy végre ne a bolti lepénnyel együk. Kétféle recept alapján, amit további kísérletek alá fogunk vetni. De összességében jól sikerült, mindenkinek nagyon ízlett.

Anyák napja. Magam részéről nem szoktam nagy ügyet csinálni ebből a napból, hisz az év minden egyes napján anyuka vagyok, ilyen értelemben ez se másabb. A gyerekek kedveskedései (háttérből az apukával),  kézzel készített ajándékai persze megmelengetik a szívemet, de sosincs elvárás bennem, hogy engem ma ünnepeljenek. Többnyire azért, mert nem azért vagyok édesanya, mert én így akartam, hanem Isten tett azzá. Lányként egész másként gondolkoztam, mint ahogyan az életünk alakult. Szinte biztos voltam benne, hogy a menyegzőnk utáni 1-2 évben már biztos karjainkban lesz egy gyermek. Ehhez képest 4 évig nem így volt. Helyette dolgoztam, amit ugyan nagyon szerettem, kiváló kollégákat megismerve, de a hiány sokszor erőssé vált bennem. Tudva, hogy Isten szuverén döntése a gyermekkel való megajándékozás, igyekeztem ezt letenni az Ő kezébe. 4 év várakozás után megérkezett Tamás, 2 évvel utána Ádám, szintén 2 évre Dóri és 7 évvel később Laura.
Ha visszagondolok, már Tamásnál se lehetett volna spontán szülnöm, mitöbb Ádámnál se. (Nála mondjuk, legalább a méretek nem voltak olyan drasztikusak.) A 2 lány érkezésekor már nem volt kérdéses a műtét. Most nem fogom részletezni, de mindegyik érkezése és az én megtartatásom is kegyelem volt.
Szóval az anyaságra visszatérve, hálás vagyok Istennek, hogy ebben a kiváltságban részesített. Valóban ajándék mindegyik. Egy időre. Talán ezt a legnehezebb felfogni, megérteni, hogy csak egy időre a miénk. Azért az időért felelősek vagyunk. Hogy telnek el ezek az évek, mit teszek értük (és itt most nem az alapvető szükségleteik kielégítésére gondolok, az természetes), milyen példával járok előttük, mennyire fontos, hogy megismerjem őket, gondolkodásukat, kétségeiket, félelmeiket, örömeiket....? Sok-sok kérdés. Érdekelnek-e akkor is problémáik, ha úgy érzem, legszívesebben már az ágyba zuhannék? És úgy gondolom, mivel nem csak az anyukákra bízta Isten a családot, hanem az apukákra is, ráadásul övéké az elsődleges felelősség, így ezekre a kérdésekre közösen kell választ adnunk, közösen kell ezeket megoldanunk.  Itt egészül ki egyik a másikkal. Sok példa van rá, hogy egyikünk épp nem érzékelte, hogy bármelyikükkel gond van (szomorú, vagy épp csak nem a megszokott módon viselkedik...), másikunk pedig vette az adást. Pont ezért is gondolom úgy, hogy talán nem annyira fair az egyik felet így kiemelni, még, ha kezdeti időkben általában az anyuka végzi a picik gondozását, övéké a szülés.... :-) Összegezve: egyetlen anyuka se teljesedhetne ki ebben a szép szolgálatban (amit én nagyon élvezek), ha nem állna mellette a férje, gyermekei édesapja.

Az viszont nem kérdés, hogy mennyire hálás vagyok Istennek értük, azért, hogy mind más és mind értékes. Legnagyobb vágyam, hogy a mennyben mindegyikkel találkozzunk majd. 

A héten most a lányokról készültek fotók. Laura itt épp a kutyusnak mesél, tanítja, mondja neki: betű, betű. Szegény kénytelen volt bekapcsolódni az online tanításba. :-)

Itt pedig Dóri üzen a tanító néniknek. 

Elköszönök, mindenkinek áldott napot és hetet kívánok! 

Legközelebbi bejegyzésemben szó lesz a sétárkól és lovakról. :-)