Törjük a magyart

Ma népszámláltak minket, és gondolkodás nélkül töltöttem a nem kötelezőt, mert nem ciki, hogy magyarnak, baptistának (és fogyatékosnak nem) tartom magam. És büszkén gondoltam a gyerekeimre, akik egészen jól haladnak az egyik legnehezebb nyelvvel, a sajátjukkal.

Tamás egész jó sebességgel ... (közjáték: a wc-ről visszatérő érintett közölte, hogy Ádám kijött az ágyából és pakolja ki a krumplit a zsákból. Fél 11 múlt.) ... Nna. Mindenki a helyén. Krumpli is.

Szóval Tamás hibátlanul hadarja a "Fekete bikapata kopog a patika kövén"-t, lassan megtoldjuk a kövek mintájával is. (pepita) És, kis gondolkodás után, folyékonyan mondja azt is, hogy reumatológia. Tudom, hogy nem magyar szó, de ha még sokáig állómunkát végzek, legalább meg tudja mondani, hova vitték az apját. :-)

Ádámmal is haladtunk, vele a nyelvújítás terén. (Ellenőrző körút: Dóra eszik, Ádám az ajtóban, 2 trükkös krumpli a konyhaszék alatt bukott le.) Míg a Verdák teljes szereplőgárdáját betűre pontosan sorolja, addig saját alkotásai jelennek meg a hétköznapi kommunikációban.

Mit válaszolnál, ha azt kérdezi: "Felhálhatlak?" Nyilván azt mondanád, igen, mert kedvesen kérdi. De miért nyújtja a kezét? (felhál=felhúz+áll, azaz felhúzással segít, hogy felállj)

Az "ásíhont" könnyen dekódoltuk: Dórának épp nyitva volt a szája, amikor mondta.

Node. Attól mindig is tartottunk, hogy egyszer nyilvánosság előtt is ki fogja jelenteni:

"Teát foszni!" Merthogy ugye a szülői felelősség és példamutatás... Pirul, pirul.

MEG TUDJUK MAGYARÁZNI.

Amikor kisebb volt, étkezés után sokszor hallotta, hogy: "Teát fogsz kapni." Ebből kreálta először a "Teát fo(g)sz" kifejezést, amivel a kérést közvetítette.

De haladtunk előre a magyar nyelvtan útvesztőjében, és megtanultuk, hogy vannak főnévi igenevek. (tudom, a reumatológia után kinézni belőlem, de NEM szó szerint tanultuk a főnévi igenevek kifejezést...)

Így lett az "Én is menNI!/autózNI!/ugrálNI!". Jó hír, ha emlékeztetjük, az is sikerül, hogy "kérek", "szeretnék". De még néha szoktuk a teát foszNI.

Nyugtatom magam: Ha Dóra hasa elfelejt fájNI, amitől ő sírNI kénytelen, és aludNI tér, végre tusolni fosz...

Isten ajándéka

a Dóra név jelentése. De Isten ajándéka volt az is, hogy:

• a 30. héttől (amikor kórházba kerültem és kérdéses volt, hogy koraszülöttként meg kell-e szülnöm) a 40. hétig minden rendben volt
• az előre tervezett 1-1,5 hét helyett, csak 4 nappal a szülés előtt fektettek be a kórházba
• nem húzták tovább a szülés időpontját a kiírásnál
• jól viseltem én is és a baba is a műtétet
• és még mennyi minden, amit a részletekből ti is felfedezhettek.

Szóval, aki nem tudná, azért volt szükség befekvésre, mert valamilyen szinten programozott császármetszésre készültek. És hogy miért? Van egy szívbetegségem, ami eddig nem okozott panaszokat, soha nem kellett gyógyszert szednem…stb. Viszont ez a 3. terhesség valami miatt felerősítette a problémát, a dupla mennyiségű vér keringetése olyannyira terhelte a szívemet, hogy a vérnyomásomat, különösen a pulzusomat teljesen megzavarta. Ilyenkor alig kaptam levegőt. A végén már nagyon szenvedtem emiatt, alig aludtam valamit, de még tűrnöm kellett. Szept. 13. estéjén olvastam:

„Mert én a Te kegyelmedben bíztam, örüljön a szívem a Te segítségednek; hadd énekeljek az Úrnak, hogy jót tett velem!” (13. Zsoltár)

Aztán szept. 14. (kiírás napja) reggelén úgy döntöttek az orvosok, hogy elvégzik a műtétet.

Na, ekkor egy kicsit megijedtem. Vártam már, de ott akkor mégse. Ismeretlen, új dolog, nem tudtam, mire számítsak, csak az elmondások alapján készülhettem rá. 10 óra körül megkaptam a szokásos előkészítést, mint a spontán szüléskor, + infúziót. 11 után kaptam a gerincérzéstelenítést, ami NEM FÁJT. Mindenki nagyon kedves volt velem. Egy egész delegáció volt ott bent. Az anesztes igyekezett nyugtatni, hogy be van monitorozva a szívem, mindent figyel. Valóban így volt. Mindkét kezem (lábam) kikötve, egyiken infúzió + pulzusszámláló, a másikon vérnyomásmérő, a mellkasomon az EKG-s tappancsok (vagy olyasmi). 2-3 perc alatt teljesen elzsibbadtam. Kezdték is a műtétet. A kiemelésig, ami kb 15 perc volt, nagyon össze-vissza vert a szívem. Én is jó hangosan hallottam. Néhol nagyon begyorsult, legalább 120-ra, néha 60 alá esett. Ilyenkor az infúzióba kevertek valamit. Állítólag, még teljesen ki se „húzták” belőlem, már ordított. Mellkasomra tették egy kicsit, de a fejem nem emelhettem, kezem le volt kötve, így csak éreztem, hogy ott van. Ezután már csak az volt a baj, hogy a könnyeimet nem volt mivel letörölni… sebaj. Hamarosan hallhattam az méreteket: 3730g, 51 cm, 36cm-es fejkörfogat. (Apqar 10/10) Ja, és KISLÁNY!!! J

A műtét további része (30-35 perc) nagyon hosszú volt. A pulzusom ismét érdekes ritmust játszott…lehet, ha nem hallom, jobb lett volna. Annyit érzékeltem, hogy nagyon sietnek az orvosok. Imádkoztam közben, mást nem tehettem. Fájni nem fájt semmi, csak rángató, húzó, nyomó érzések voltak. Amikor elkészültek, kitoltak a császárosok kórtermébe. Fura volt látni, hogy a lábaim, mint egy csikónak, úgy csuklottak össze az ágyon. Amíg hatott az érzéstelenítő, telefonálgattam, de utána már nem bírtam. Egyre jobban fájt. Nekem a sima szülés végén levő egybefüggő fájások se voltak ilyen durvák. Később kiderült, hogy már hamarabb kaphattam volna fájdalomcsillapítót, csak nem kértem… Jött a délután, az éjszaka, a gyötrelem…gondoltam én. Merthogy az még mind semmi volt. Hajnali 4-re írták elő, hogy fel kell állítani engem. Erről is csak hallottam, hogy milyen borzalmas az első lábra állás. VALÓBAN! Soha nem éreztem ilyen fájdalmat. Semmihez nem tudnám hasonlítani. (Milyen fájdalma lehetett az Úr Jézusnak???) Azt mondogatták, hogy minden nap könnyebb lesz. Valóban így volt, de nem csak az első felállás olyan rossz. Talán az 5-6. körül éreztem, hogy a fájdalom már nem szédít el annyira.

3. nap átkerültem a normál kórterembe, ahol szobatárs is volt. A fájdalmakat igyekeztem elviselni, bár a fürdés, öltözés sokszor volt könnyes. Dóra már az első próbálkozástól ügyesen szopizott, ennek nagyon örültem. 2. nap már volt is egy kis tejcsi. Ez is ajándék! Az ápolók többsége, de még 1-2 orvos is megkülönböztetett szeretettel volt felém. A műtétet követő 5. nap már itthon lehettem a családommal. Nagyon örültem nekik. Így persze kevesebb a pihenés, de gyorsabb a gyógyulás. Most azért imádkozok, hogy hízzon Dóra, mert ugyan eleget eszik, de a súlyán alig látszik gyarapodás. Szerdára pedig vissza kellene nyernie a születési súlyát. Eddig nem olyan hasfájós, mint a fiúk voltak, ennek is örülök. Képtelen lennék hajnalig ringatni…

Köszönöm mindenkinek, aki gondolt ránk, szükségünk volt rá! Hálás vagyok Istennek is, hogy mindenben ott volt, nem próbált meg felettébb! A fiúkra is gondja volt, sőt nem lettek betegebbek, és mire hazaértünk, szinte már meg is gyógyultak.

Nem tűntünk el...

... csak gyorsan telnek a napok. Kezdve a hivatalos ügyintézésekkel (gyed-es, családi pótlékos papírok intézése...stb.), a napi feladatokig. Miközben azt érzem, hogyha egy hétig aludnék folyamatosan, akkor is álmos lennék. Kicsit zavar az is, hogy hamarosan vasárnap véget ér Laci szabadsága. De igyekszem nem szomorkodni.

Kislányunk továbbra is aranyos, többnyire egész jókat alszik éjszaka. Így én is, mi is.

A fiúk nagyon szeretik, folyton puszilgatják, ölelgetik, amikor csak tehetik. Ádám így kérdezi: "Szerethetem?" Aztán egy gyors ölelés után tolja vissza a kezembe: "Tessék anya!"

Néhány képet itt is láthattok, de az alábbi linkre kattintva többet is:

https://picasaweb.google.com/kocsisla

Első éjszakánk otthon

Sokan kérdezték, milyen volt az első éjszakánk... Képzeljétek, nagyon jó! Vagyis jó lett volna Dóra miatt, akit ha nem ébresztek 4 óra alvás után, nem is tudom, mikor kelt volna enni... A következő etetéskor se nagyon tért magához, csak evett. Ez volt az első éjszakám, amikor 3 óránál is többet aludtam. Nagyon kellett már. Ádám viszont többször kelt éjszaka.

Na, és az első nap? Az is nagyon jó volt. Leszámítva, hogy jött a védőnő, gyerekorvos, intézni kellett a hivatalos papírokat...stb., amikhez egyre kevesebb kedv és erő maradt.

Remélem, holnap pihenni is lesz idő.

Délelőtt viszont nagy örömöm volt a gyerekekben. Tamás leszedte a száraz ruhákat a szárítóról, nekem maradt az ülve hajtogatás, Ádám pedig adogatta a vizes ruhákat teregetésre.

Mindketten nagy örömmel viszik ki a használt pelusokat. :-) Lehet, hogy nem lesz ez így mindig, mindenesetre nekem nagy segítség!

Otthon, édes otthon

Mivel alig csinálok valamit, röviden én is bejelentkezek. Valamennyivel 12 után megérkeztem a fiúkhoz! Meg se tudom fogalmazni, milyen nagy öröm ez nekem 10 nap kórház után. Ígérem, írok majd egy beszámolót a szülésről és az utána levő napokról is, de nem ma. Most élvezem családom szeretetét, tűröm, amit tűrni kell, várva a mielőbbi gyógyulást. Köszönöm, hogy gondoltatok ránk imádságban!

Dóra baba jól van, egészen jól viselkedik, bár az éjszaka még előttünk van. A fiúk szeretgetik, szeretgetnék, de a betegségük miatt még sokat nem engedjük. Az a jó, hogy egy hát/lábsimogatással is beérik. Nagyon óvatosak vele, velem már kevésbé, de ezt még szokniuk is kell, miért nem szaladhatnak hozzám, miért nem ülhetnek az ölembe…stb. Ez persze nekem is nehéz.

Végül egy Ige, amin nincs mit magyarázni, tapasztaltam naponta, hogy mennyire igaz!

„Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, a ki Őbenne bízik.” Zsoltárok 34:8

Hit tartó neolit csizmák

Laci kimerült? A teológiai, régészeti és cserzővargai (sosemvolt) tanulmányai keverednek a fejében? Közléskényszere válogatás nélkül írat le vele random szavakat?

Nem-nem!

Tessék csak rakosgatni egy kicsit a betűket, míg ki nem jön egy házaspár neve!

(első két szóból a feleség, másik kettőből a férj)

Ma keltek egybe - utolsó előtti legényes napunkat menyegzőn töltöttük. Tartalmas istentisztelet, finom vacsi kicsit felpörgetett ütemű énekekkel (de utolértem őket :-]).

Szép volt.

Segítségkép(p):

MAZE [meyz] (=labirintus)

"Köszönjük Úr Jézus, hogy ehetünk mézes kenyeret a méhecskéktől, és légy szíves áldd meg az ételünket!" /T/

Méz.

Szagtalan, sárgás színű, gonosz elegy.

Két halmazállapota ismert:

1. szilárd - előfordulása kizárólag üvegen belül, ezen előfordulási helyéről kibányászni komoly fizikai erőfeszítést igényel. Vagy ne tartsam hűtőben?

2. folyékony, ragadós, nyúlós massza - leginkább vajas kenyérről való távozásakor figyelhetjük meg ebben az állapotában. Azt hinnéd, lassú, de nem. Terjedési ideje megegyezik a falat leharaptatása (egyik gyerek) és a kisautó tányérból való eltávolítása (másik) közt eltelt idővel.

Másik gyakori előfordulási helye az üveg oldala, kívülről.

Kitűnően oldódik ronggyal szállított vízben. Ha már azt hitted, eltüntetted a nyomokat, tedd vissza nyugodtan az üveget a hűtőbe, és tenyerelj bele a helyén maradt karikába.

Nem lehet kiismerni. Mint egy labirintus.

Vacsorára is ezt kért Tamás, de meggyőztem, hogy a beteg szervezetének császárszalonnára is szüksége van. Lehet, hogy nem könnyű étel, de nyíltan támad, nem ilyen kis sunyi módon.

Dorka is eszeget ügyesen, egyre inkább lesz mit. Zita egész sokat ment ma, talán a ló másik oldaláig is eljutott, mert most meg ezért fáj... De hétfőn, úgy néz ki, jöhetnek haza. Már nagyon várjuk őket! :-)

Élet, élet, legényélet...

Így, komolyabb felügyelet nélkül hármasban éljük a legények édes életét. Építünk, birkózunk, ruhákat válogatunk (sikertelenül - az oltári rendes volt Zitától, hogy felcímkézte a szekrényükben a ruhatornyokat, de nem lehetett volna belehímezni, hogy "benti játszós", "sétára de nem játszótérre" vagy "amikor nem tudod eldönteni, hogy rövid vagy hosszú kell ezt add rá"???).

Továbbá virslit eszünk a szobában sajtos stanglival, orrot szívunk (porszívóval, mert mindketten betegek - praktikus, mert egyúttal a morzsákat is felszívjuk...), és lányokról / Zita, Dorka :-) / beszélgetünk.

Akik egyébként jól vannak. Zita fájdalmak közt, de erősödik, ma 4x kelt útra. Dorka ügyes, úgy tűnik, nem lesz gond az evéssel. Bár, ahogy galád bácsik és nénik megjegyezték, rendelkezik némi tartalékkal is...

Kocsis Dóra Márta

Nem, nem ikrek, csak úgy döntöttünk, lesz második keresztneve is. :-)

Az elsőnek a hangzása szép , a másodiknak az emléke.

Szóval ma, 11:47 körül megszületett - alant képeken látható - kislányunk.

A várakozás hosszú, az időpont előre tudott, a szülés király volt. Akarom mondani, császár.

Sok mindent nem tehettünk, de az imádságaink meghallgattattak: nem volt komplikáció, a műtét rendben zajlott, mindketten jól vannak. Sokat nem láthattam belőlük a helyi szabályok miatt, amit sikerült fényképezni, azt részben közreadom.

Felettébb aggódókkal ezúton közölném, a fiúk is jól vannak, tegnap ettek (köszönjük, Mama!), ma fürdünk is. :-)

A legkisebbünk méreteit Zitától kérdezzétek, vagy attól, akivel már beszélt. (talán 3730 centi, 51kiló és 36 liter, de sem a számok, sem a mértékegységek nem biztosak)

Üdv:

L

Búcsú

Ma búcsút veszek szeretteimtől, mert holnap reggel fél 9-re már a kórházban kell lennem. Épp ideje bemennem és szülni, mert már magamat is nehezen tudom elviselni... :-(

Ma levágtam a fiúk haját, ruhákat kivasaltam, gyerekek imaházi ruhája kikészítve vasárnapra, Lacival kitakarítottunk, még 1-2 dolog kell a kórházi táskába, és más már nem jut eszembe, amit el kellene intézni. Tulajdonképpen nincs akadálya, hogy bevonuljak a tett színhelyére.

Egy Igével búcsúzom, amit a napokban kaptam egy testvérnőtől:

"Mert én, az Úr, a te Istened, erősen fogom jobb kezedet, és ezt mondom neked:

Ne félj, én megsegítlek." Ézs. 41:13

Még egy nap haladék

Elméletileg pénteken kellett volna befeküdnöm. Ma bejelentette az orvos, hogy szombaton ügyel, jó-e, ha csak akkor mennék be... Hát, hogyne! :-) Még egy nap a családdal!!!

Ami rosszul érintett ma: kiderült, hogy mégsem lehet bent velem Laci a császármetszés alatt... Ez az új gyerekorvos rendelete. Ha megtörtént a kiemelés, akkor kiviszik neki, ill. ha befejezték a műtétet, akkor már velem lehet. Nem erre készültem, de elfogadom.

A harmadikra várva

Harmadik gyermekünk születése előtt indul útjára a családi blogunk. Reméljük, utána is lesz idő írni, tájékoztatni benneteket életünk eseményeiről. Tamás (2007.09.27) fiunk naponta többször kérdezi, mikor is születik meg a kistestvére, hiszen ehhez köti a közelgő szülinapját. Mindkét esemény szeptemberben van. Többször megnézi a családi naptárat is, ahol a tavaly készült szülinapi fénykép van. És persze az idei tortájáról álmodozik. Ádám (2009.09.20) még csak annyit fog fel az egészből, ha anya pocakjára néz, hogy: "ott van a kisbaba". A pocakra gyakran ráteheti a fejét, vagy egy óvatlan pillanatban megpaskolja.A kiírás szeptember 14. Kiváncsian várjuk, mikor érkezik a következő ajándék. Addig pedig türelem. :-)