...amik nem hullanak a porba. Hosszú ideje imádkozunk a gyerekekkel a családban, gyülekezetben levő betegekért. Valakit ismertek, valakit nem. De ez nem volt gond nekik. Egy kislány - aki 11 hónapja szenved és várt egy műtétre a gyülekezetből- szintén az imalistánkon volt. A vasárnapi iskolások közt is gyakran imádkoztunk érte. Legutóbbi alkalmon éppen én voltam kint velük és ez a lány ott volt közöttünk. Csak nyeltem a könnyeimet, ahogy láttam, hogy ragyog az arca, boldog, mosolyog és OTT VAN KÖZTÜNK! A gyerekeknek is mondtam, milyen jó, hogy velünk lehet. Ők is örültek neki. Hatalmas megtapasztalás ez nekik is Isten hatalmáról, szeretetéről, hiszen az orvosok hosszú ideig tehetetlenek voltak... Magunkért való imádkozásban is nagyon kitartóak a fiaink. Különösen Tamás.
Indultam ma a fogászatra és megkérdeztem Ádámot, hogy imádkozik-e velem. Válasza:
"Jó, de csak keveset." :-)
Imádsága: "Úr Jézus, köszönöm, hogy ne fájjon anyának a foga, és a fogbácsi ügyes legyen..."
Olyan jó volt ezt vele tenni.
Aztán este Tamás egyik mondatából: "Tudom, hogy te mindent megtehetsz, hogy ezt egyedül csak te teheted meg..."
Aztán: "Köszönöm, hogy már nem haragszol ránk a rosszaságaink miatt."
Ja, és le ne maradjon: a "fogbácsi" ügyes és gyors volt, nem fájt semmi, és még gyökérkezelésre se volt szükség.
Bár megmaradna és még erősebbé válna bennük ez a feltétel nélküli hit Isten felé. Számomra pedig mindig jó példa az ő ragaszkodásuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése