Szeptember 27.

Ez a kis drága "apróság" 6 évvel ezelőtt ezen a szép napon örvendeztetett meg bennünket. Félelmetes belegondolni, hogy még 2x ennyi idő és talán már más városban fog tanulni és nem láthatjuk őt naponta. A felelősség -az eltöltött évekért- még hangsúlyosabbá vált bennem. 

Tamásról is essen néhány szó: szeret oviba járni, olvas, számol, nagyon szeret társasozni, rajzolni, színezni, segíteni nekem. Többnyire rendszerető, ha bárhonnan megérkezünk, ő az első, aki kezet mos és átöltözik az itthoni ruhába.

Hála Istennek, nem válogat, jó étvágyú, ami ugyan nem látszik rajta. :-)

A szülinapi fotók is hamarosan feltöltésre kerülnek.

Szeptember 21. Livi és Sankó menyegzője

Többen tudjátok, hogy az autónk elég rossz egészségi állapotban van. Mondhatni: haldoklik. Így Pestre nem azzal mentünk, hanem Gyuriék buszával.
Az imaházban szinte elsőként láttuk meg a csupa szív Jánost. Sajnos nem tudtam gyorsan kikapni a fényképezőt a táskámból, de ahogyan Lacit megölelte, azt nem is lehetett szavakba foglalni. De a gyerekekről már tudtam képet csinálni.

És íme a menyasszony.

 És az ifjú harcos, aki az első ének után kidőlt, majd az utolsónál felébredt. 

 Áldáskérő ima.

 Köszöntések közben.

 Vetélkedő. Sankónak Livi "kötötte meg" a nyakkendőjét. Az volt a feladat, hogy legközelebbi vasárnap így kell mennie neki és a többi szereplőnek is az imaházba, ahogyan most sikerült megkötni.

Ádám Vicus barátnőivel fotózkodott. Hamar népszerűsítette magát, a barátnők úgy jöttek oda hozzám, hogy el ne menjünk addig, amíg egy fotó nem készül róluk...

Ja, a házaspáros játékból mi se maradtunk ki, de 10 év után 10 kérdésre 10 helyes választ adtunk. 

 Na és igen, a hazaút is izgalmas és érdekes volt, merthogy mi nem maradtunk másnapra, mint a sofőrünk, így a vonatot választottuk. A gyerekeknek nagy élmény volt.

 Ádám itt épp a tükörképével beszélgetett. 

"Hé, ne nézz rám!" és hasonló mondatok hangzottak el a szájából.

Nagyon jól éreztük magunkat, olyan menyegző volt ez, amin szívesen maradtunk volna még. Isten áldja meg az életüket!

Egyveleg

Csak telnek a napok gyorsan egymás után. Vasárnap este kikészítem hétfőre az ovis dolgokat, aztán azt veszem észre, hogy pakolom ki a zsákjukból a szennyest. Nem mondom, hogy nem rázódtunk még bele, de azt sem, hogy már megszoktuk ezt az életformát.

 Ez az egyik reggel készült, amikor Tamás úgy gondolta, hogy még a nappaliban is pihen egy kicsit, mielőtt öltözni kezd. Azért a szemeit jó nagyra nyitotta, hogy lássam, tulajdonképpen ébren van.

 Esti lábtorna, ami Tamásnak lenne kötelező, de Ádám és Dóri is kedvet kapott hozzá. Csak így tovább.

 Laci és felesége (nincs róla kép) is ellátogatott hozzánk szeptemberben. Sajnos nem csinálok mindig minden vendégünkről képet, pedig ez is egy amolyan "újévi fogadalom" volt nálam.
Jó hangulatú estét töltöttünk el velük.

Itt pedig Tamás olvas Ádámnak mesét.

Szeptember 20.

A következő szülinaposunk dátuma. 4 évvel ezelőtt a kora délutáni órákban láttuk meg Ádám kedves kis arcát. Egyetlen kék szemű gyermekünk, aki ha azokkal ránk néz, csak úgy ragyog. Aranyos, ügyes, mint minden 4 éves. Szeptembertől már ovis, közöttük is az egyik legnagyobb.
Ha zavarban érzi magát, rögtön beszélni kezd, ezzel is oldva a feszültséget. Legyen ez a liftben, boltban, bárhol, ahol emberekkel találkozik. Na, de hát a szülei se tették ezt másként, ő miért is tenné. :-)
Kis középső gyermekünk valóban két irányból kapja meg a magáét, mert már Dóri is ellenszegül, ha nem tetszik neki valami. Persze Ádámot se kell félteni.
És a végére két kép a kezdetekről:

Szeptember 14.

Dóra lányunk 2. születésnapját jelzi eme dátum. Kicsi kis ajándékunk igen nagyra nőtt ez a 2 év alatt. Aranyosan szalad, fiúsan motorozik, lányosan babázik, tökéletes szerepjátékokat játszik, és nem elhanyagolható az sem, hogy 3-5 szavas mondatokban beszél. A szavai időnként még megfejtésre szorulnak, de a szókincse igen gazdag. És mi jól tudjuk, hogy mindezekért Istené a dicsőség!

Két kép, ami a kezdetekről szól. De rég is volt már.... :-((( 

Első nap az oviban

Ádám csoportjában 2,5-4 éves gyerekek vannak, vagyis lesznek, mert még tart a szoktatás. Ma vittem először, így Tamás is kapott még 1 hetet. :-)

Már mindketten nagyon izgultak. Tamás azért, mert egy új csoportba került. Az ő óvónénije lett Ádámé. Ádám pedig még nem tudta, mire számítson.

Egy fotózás után indultunk volna tovább, de megláttunk egy sáskát. Tamás rögtön mondta, hogy ez imádkozó sáska, amit Ádám azonnal megcáfolt:

"Neeem! Ez nem imádkozó sáska, mert nem csukta be a szemét." :-)

Tamás bekísértem az új csoportjába, még nem faggattam ki mindenről, de úgy láttam, jól érezte magát. Remélem, hamar barátokra lel. A tavalyi csoport 90%-a elballagott, így csak 2-3-an kerültek át ebbe a csoportba. De annyira aranyos volt, mert amint kilépett az udvarra, rögtön Ádámot kereste. 

A kollázs hűen tükrözi, hogy Ádám 1 órás benti játék során nem küzdött beilleszkedési problémákkal. Minden játékot kipróbált bent és kint is.

Utolsó percben esett is egy nagyot, edződik.

Szerettem volna már szerdán egyedül hagyni, de túl sok kicsi van, kérték az óvónők, hogy még maradjak bent 1-2 napot. 

A törvényalkotóknak ilyenkor kellene bemenni egy oviba, hogy valóban oda való-e egy 2,5 éves gyermek. 

Most még nem érzem igazán, hogy Ádám oviban van, hisz én se vagyok itthon délelőttönként. De ha majd csak Dórival maradok... akkor nagyon fog hiányozni a csacsogása... Fura, hogy ilyen gyorsan "kirepülnek".

Emlékeztetőm

Néhány nappal ezelőtt egy elég zsúfolt nap közepén emlékeztetett Dóri, hogy ideje lecsendesedni, megállni egy kicsit. Szeretem az ilyen spontán figyelmeztetéseket.

Dóri és az anyajegy

"O-óó! Ez mi ez itt?" (Úgy tesz, mintha először látná...)

 Mielőtt felfedném a titkot, már mondja, hogy: pötty!

Itt pedig láthatjátok ti is, hogy egy anyajegy (Ádám szerint "Dórijegy") virít a bal lábán. Tamásnak is van, csak neki a jobbon. (ha jól emlékszem)