Élünk! :-)

Tulajdonképpen nem nehéz összefoglalni, mi is van velünk, mert a forgatókönyv nem sokat változott az eddigiekhez képest. Laci dolgozik, szombaton ifisekkel van, vagy vendég jön, vagy mi megyünk valahová, Tamás tanul szorgalmasan, Ádám élvezi az ovit, Dorka itthon velem, én meg teszem mindig, amit kell. (meg amit nem...)

Részleteiben:
Laci: mivel Szolnok megye is az övé lett, így sajnos többször előfordul, hogy 2-3 napot nincs itthon. Persze, hálásak vagyunk, hogy egyáltalán van munkája, még ha nem is kifejezetten családbarát.

Tamás: 7.45-16 óráig iskolában van, amit leírni is borzalmas. Egyre inkább ellenünkre van ez a rendszer, ami nem sok engedményt ad. A zeneiskola éppen az lenne, de olyan vacak órarendje van (2x 7. óra), hogy gyakorlatilag nem tudnám Dóri alvását és a zeneiskolát idén összehangolni.
S az, hogy a több, mint 8 órás osztályközösség milyen hatással van rá, egyre elkeserítőbb. Ott többnyire jó fiú, mintagyerek, (bár mostanában ismerkedik a rosszabbakkal is), itthon pedig kiereszti a gőzt, mindazt a rosszat, amit -talán- ő is szívesen tett volna a többiekkel együtt, de valahol tudja, hogy nem szabad. Itthon pedig a két kicsin (80%-ban Ádámon) levezeti a felgyülemlett agressziót.
És ha belegondolok, nem is normális/természetes az, hogy egy gyerek több, mint 8 órát tölt az iskolában, és 3,5 órát a családdal. (Ennek valamennyi része -ritka kivétellel- tanulás!) Szóval nagyon várom a jövő évi órarendet, amiért már most imádkozok, hogy jobb legyen, el tudjam hozni időben, és ne 16 óra után menjünk zeneiskolába. ( a 3 gyerekkel)
Angol óra: mindig megkérdezem, mit tanultak. Az autóban kezdte még a mesélést:
-Tanultuk a Mikulást angolul, valami "Klausz".
- Santa? - kérdezem én.
- Igen. És a karácsonyt is. Az meg valami "Miszmösz"?
- ..... - A nevetéstől alig jutottam szóhoz.
- Az Christmas, te! :-)

Laci és Tamás összedobott egy ideiglenes madáretetőt. És végre madárka is jött.

Ádám: van egy új barátja (volt osztálytársam kisfia), aki rajong érte. Ha hozom haza, akkor jön a hangos "Kocsis Ádám! Ne menj hazaaaa! Hadd öleljelek meg!". És most már tőlem is hasonlóképp búcsúzik. Kéri a puszit, az ölelést. :-)
Van egy másik kisfiú, aki szintén hozzám szokott bújni. Kicsit kellemetlen is, mert mindig az apukája jön érte, és nem tudom, mit gondolhat. Annácska a másik "fogadott" gyerekem. Aranyosak. Így persze jóval lassabb a készülésünk, mert nem csak a sajátommal "kell" foglalkozni.
Nem bír elaludni az oviban rögtön, csak már az alvásidő végén, akkor pedig nem alszik eleget, de ez éppen elég ahhoz, hogy este ne tudjon elaludni. Így azt mondtam neki, hogy nem kell délben aludnia. Szóval őt is haza kell hordani. Ami tovább bonyolítja a helyzetet, mert napi 3x járom meg oda-vissza az ovit, sulit. És a legizgibb, amikor Tamásért kell menni, hogy Dorka időben felkeljen. Na, ez ritka, így szegényt az ágyból kiemelve egy öltözés után a babakocsiba teszem. A hideg pedig felébreszti. :-(
Ádámra visszatérve: okos kis 5 éves gyermek, sok komoly kérdése van. A rajza is sokat szépült. Megy már a 's' betű, így ha Tamást hívja, az így hangzik: Tamásss! :-)

 Munkájuk eredménye: 41 pár zokni fiókba készen! :-)

Dorka: ő a névlegesen oviba járó gyermekünk, aki 2 hete nem volt oviban. Pontosabb a Mikulás ünnepségre bementünk. Már nem köhög csúnyán, de még mindig tart. A hó és a köd persze nem segít rajta.
Elmentünk az egyik nap ünneplő cipőt venni. Mondanom se kell, hogy itthon folyton az volt rajta és élvezte, hogy kopog. Balerinázott egész nap benne.

Az akarata egyre jobban megnyilvánul, komoly sértődései vannak, ha nem úgy van, ahogyan ő szeretné. Ma például azt mondta, hogy:
"Most felmegyek, de ne gyere utánam!"
Na, persze, majd úgy lesz, ahogy ő szeretné...
De hamar megbánja, érzi, hogy nem stimmel a viselkedése, mert utána bújik hozzám, vagy bocsánatot kér, aztán cicázik az ölemben.
Egyre többet babázik, s akár fél órán át is képes legózni. Jövő héten bemegyünk néhány napra az oviba. Rögtön hétfőn adventi játszóház van.
Aztán a zeneiskolások jönnek a csoportba. Jövő héten pedig a karácsonyi műsor.
És vége az évnek.
Valamelyik nap leültem gombot felvarrni. Van egy "csattintós" ollóm, a varródobozban. Ahogy belekezdtem, megtalálta azt az ollót. Majd mondja:
"Várjunk csak! Hogy is tanította ezt nekem mama?"

Sűrűsödik nagyon a december nekem is. Hála Istennek, a karácsonyi ajándékok megvannak. Tudatosan költünk rájuk sokkal kevesebbet, mert már bőven sok játékuk van. Így nem kizárólag azt kapnak. Nem bírom az ünnepek előtti vásárlást, az emberek idétlen viselkedését, így általában már a hónap elején igyekszünk megvenni, amit szeretnénk.
A mi közös ajándékunk a MOSOGATÓGÉP! :-) Nagy ajándék. Bár az üzembe helyezése talán csak az ünnepekre lesz meg, de úgy is örülök neki.
Ma gondoltam bele újra, hogy mennyire időzített volt a költözésünk. Amikor elindította Isten a folyamatot, utána derült ki, hogy májustól kezdve fizetik ki a rengeteg szabadságomat, ami a több, mint 7 év alatt összegyűlt. Ha ez nem lett volna, akkor gyakorlatilag a felújítások, konyhaszekrény, mosogatógép mind csak álom lenne. És nagyon remélem, hogy ebből marad még Tamás hangszerére is pénz. :-)
A hétköznapok nagyon sűrűk, mindig nagyon várom a hétvégét. Még akkor is, ha szünet nélkül megy a mosógép, teregetés, vasalás, főzés..... De akkor végre együtt (?) lehetünk.
Tegnap Boldván jártunk evangélizáción, ahol Bódis Miklós erdélyi lelkipásztort szolgált. Megérte elmenni. :-)

Szóval jönnek az ünnepek, a sok szolgálatra való készülés, a szokásos naptárkészítés, amibe már illene belekezdenem, hogy ne megint éjszaka csináljam. De legalább a gyülekezeti képeslap már készen van.