Javulunk

Kedves érdeklődőknek, értünk imádkozóknak ezúton is üzenem, hogy hála Istennek egész jól alakulunk.
Laci és én is jól vagyunk, néha még 1-1 erősebb köhögés, Ádám is hasonlóképp. Dóri állapota azért nem ennyire jó, mert nála még jobban fennáll az esélye, hogy a váladék lecsurogjon, lerakódjon, amit másnap reggel a porszívó megold. Így néha még hörög egy kicsit, és ha végre köhög egyet, már jobb is  a helyzet. Nagy segítség, hogy kb. 1 éves korában már ügyesen fújta az orrát, amire még Laci tanította meg. :-) Már az orrszívásnál se kell lefogni, magától jön, megáll és tűri. 
Most, hogy huzamosabb ideig volt együtt a 3 gyerkőc, figyelgettem őket, hogy mennyit változtak, milyenek és azon gondolkodtam, vajon milyenek lesznek. 
Tamás a komoly kérdéseivel gyakran megakasztja bennem a levegőt. Egy korábbi beszélgetés:
- Anya! Én Zsuzsikába vagyok szerelmes.
- És mi jelent az, hogy szerelmes vagy? -kérdezem én.
- Hát, azt nem tudom egész pontosan, de mindent megbeszélünk egymással, mint ti. -válaszolta határozottan. :-)
Olyan poénjai vannak. Bár ha belegondolok, bőven hall a szüleitől ilyeneket, de hogy jókor és jól használja, az azért meglepő. 
Ádám egy különleges gyermek. A maga 3 évével ő is nagyon nyitott, érdeklődő, csak hát a válaszaink nem mindig elégítik ki a kíváncsiságát. Ő az, aki ha visszaküldjük aludni egy délutáni alváskor, általában gond nélkül visszaalszik, aki mindent eljátszik, amit lát és hall, aki Tamástól minden viselkedésformát igyekszik átvenni és célt érni vele, többnyire hiába. :-)
Dórival csak akkor nem kedves, ha a játékára tör, egyébként szeretgeti, becézi, puszikat kér tőle, viszi utána a játékait.
No, és a kishölgyről is essen néhány szó. Lassan 16 hónapos lesz... esténként úgy alszik el, hogy nyitva kell hagyni az ajtót (vagy erről már írtam)... eltelt néhány este, mire rájöttünk, hogy miért nem alszik el, amikor letesszük, holott addig így működött. Hát, fél egyedül, pontosabban igényli a közelségünket, a zajokat...stb. Sötét van nála, de hallja, hogy este imádkozunk a fiúknál, vagy éppen még a mese zajlik és ő már nyugodtan el is aludt. Nagyon igaz az, hogy egyik gyerek se egyforma. Neki ez fontos, és miért ne kaphatná meg, ha ez jelenti számára a biztonságot. Harcias kis nőszemély, aki mindent megpróbál, hogy elérje célját. Játszik saját magával (Hol a baba? Itt a baba?) és nagyjából mondja is, testrészeit megmutatja, valamennyit mond is, kedvence a Csip-csip csóka, és minden, aminek dallama, ritmusa van, beindítja. Ha jól sejtem, a génjeink ezen részéből neki is jutott bőséggel. Ja, és ilyenkor ő maga is énekel. De olyan kedves, lágy hangon, hogy olvadozok.
Próbálkozik a kirakókkal (állatok a helyükre), profin autózik, de azért a babakocsit is tologatja, bár, ha belegondolok, az is arról szól. :-)
A zoknit még mindig nem tűri meg magán és ha pancsiról van szó, már tépi is le a ruhát magáról. A bilire időnként ráül, de még eredmény nélkül. Mindent megért, csak néha egy kicsit alkalmi süket, miközben a szeme sarkából nézi, mit reagálok.
Ja, és, hogy a szívem is edzve legyen, felmászik az asztalra, ott a hasán addig csúszik, amíg bele nem araszol az etetőszékbe. Nagyon ügyes, de nem akarom látni, amint egyszer eltéveszti a távolságot.
Ha olyan kedve van, összegyűjti az összes szuszit (3) az ágyakból. (Szuszi=alvós rongy, azaz az én pizsipólómból 1 darab, amit csecsemőként annyira szerettek szorongatni, hogy kaptak belőle 1 darabot, és azóta is fontos alvóskellék)
A testvéreinek mindig nagyon megörül, nagyon szereti őket. Ha enni kapnak, rögtön megjelenik ő is és "visít", hogy ő még nem kapott. Természetesen ő is mindent megeszik, mint a másik kettő. És ez jó.
Mind a három nagyon értékes drágakő számunkra, amit érdemes továbbcsiszolni.