2-3 hete lebetegedett. Amikor már szinte teljesen meggyógyult, akkor kezdett visszaesni. Nem volt szükség antibiotikumra, így most újra elvittem, hogy ráhallgassanak.
Belépünk az ajtón. "Anya! Mikor megyünk ki?" Majd megkéri a doktornő, hogy mesélje el, mi a baja.
Mire ő: "Nem. Most nem mondom el." Megkérdezi, hogy fáj-e valahol. Ádám - bár ezt látni kellett volna-, az egyik kezét könyöklésbe helyezi, míg a másikkal alátámaszt, alapos gondolkodásban kezd "hááát...ööö..." szavak kiséretében. Mindig is tudtam, hogy veszélyes dolog tőle kérdezni. Na, az asszisztensnő ekkor már szinte sírva nevet. Pedig a matrica kikunyerálása még csak ezután következett.
Kapott egy szépet, de rögtön megmagyarázta, hogy neki kártya kellene. Na, a doktornő igyekezett neki kártyát keresni, persze Ádám mondta, hogy "azt a kéket!"... Azért a matricát is odatolta Ádám elé, aki laza mozdulattal visszadobta, hogy az nem kell. Majd szemeivel az asszisztensnőre nézett Ádám, aki értette a célzást és ő is adott neki kártyákat. :-)
Ezt követte a gyógyszertár és a piac, ahol szintén hozta a formáját. Rendkívül szókimondó, amit gondol, azt bátran és hangosan mondja. (lift, pénztár, gyerekbibliakör...stb.) S ha éppen ott van, akiről beszél, vagy pirulunk, vagy sikerül viccesen kikerülni az egészből.
Szóval ezt a fiunkat nem igazán kell féltenünk, mert bárhol feltalálja magát. De hát anyja, apja is ilyen, mi mást örökölhetett volna.
A liftben megjegyzi: "na, megyek és megkérdezem papót, hogy ez a kis tökmag (=Dóri) felébredt-e már." (Mazsola és Tádé nagy kedvenc mostanság és a szavakat is lopja onnan)
Egyébként olyan aranyosak. Egyik vacsoránál megjegyzi Tamás (ő is beteg volt kicsit), hogy:
"Anya, tudom, hogy most nem ihatunk tejet, amikor betegek vagyunk, de tejbegrízt főzöl nekünk?"
Ádám is napok óta könyörög a tejcsiért, de meg kell győznöm magam, hogy nem engedhetek, mert csak a gyógyulásukat késleltetném...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése