Pányok, avagy a világ vége

Sokszor hívtuk így Pányokot, a Zemplénben fekvő kis falut, ahonnan nem vezet máshová út. Lecsendesül a szívünk, 1 hétre még a gondjainkat is elfelejtjük és nem magunkkal foglalkozunk, hanem egymással. 

Sok alkalmazkodás szükséges egy ilyen hétre, de ebbe már belejöttünk.

Rögtön a 2. nap mentünk át Szlovákiába (http://tornavidek.info/szadeloi-volgy) egy igazán szép helyre. A tetejére nem mentünk fel, nem maradt már szussz.

 A szép képek sorozatát sokáig folytathatnám, de mégis élőben volt a legszebb.

 Lefelé kaptunk kölcsön egy túrahordozót, így mindenkinek jobb volt. Felfelé egyébként nagyon sokáig hősiesen gyalogolt Dóri. Csak hát az ő tempója...

 Na, ennek a képnek is van története. Nem vagyok az a fajta anyuka, aki örömét leli abban, ha síró képeket tesz fel a gyerekéről. Szóval: itt épp Ádám kérte, hogy csináljak róluk egy képet. Nekem is tetszett a háttér. Azonban épphogy odaült, egy méhecske megcsípte. Kiszedtem a fullánkot és mivel nagyon "elgyengült" (férfi!), Attila nyakában utazott lefelé. Hála az Úrnak, nem volt allergiás a csípésre. Kálcium csak az autónál volt a parkolóban...amit késve, de megkapott.

 Nellivel együtt voltunk a 24-30 évesek csop.vez-e.

Nagyon jó volt minden beszélgetés.

 Reggeli torna János bácsival.

 Dóri feltalálja magát, elmagyarázta Lehelnek, hogy cipő nélkül nem tud kijönni. Ő meg nagyon kedvesen próbálkozott ráadni. :-)

 Déli kongatás. 

 Most csak az utolsó este volt bábozás. Nem is sikerült olyan jól, bár nem is készültek rá igazán. A poénok 80%-án a felnőttek nevettek, de ezt már megszoktuk.

 A stáb tagjai.

 Esti evangélizáció alatt a gyerekek rajzoltak, olvastak.

 Szórakozott velem.

 Ádám és Rózsa. Sokat játszottak együtt.

 A 2 unokatestvér.

 Még a fotós se zavarja az evésben.

 Trambulin! Mennyire hiányzol a gyerekeinknek!!!!

 Feszült figyelemmel, kicsit berezelve néz a cél felé. A kalandpark első állomásán neki is szabad volt lecsúsznia.

 János bácsi szerint nagyon jó érzéke van az íjászkodáshoz és lövéshez.

7-ből 5-en. 

Összesítve: nagyon áldott hét volt. Eső nélkül, a gyerekeink reggeltől estig a szabadban... Hazafelé Tamás ennyit mondott: Anya! A Balatonon és Pányokon a legjobb lenni. Én is élveztem, hogy egész héten olyan jól eljátszottak a gyerekek, nem kellett szinte semmit fegyelmezni, mert bőven volt mivel lekötni magukat.

Ádám sok esetben az evésről is lemondott volna, csak játszhasson még.

Nehéz volt visszarázódni. Megint falak vesznek körül, nem akkor vannak kint a levegőn, amikor szeretnének... és ez egyre inkább így lesz.

Pénteken női közösség volt nálunk, sokan számoltunk be a tábori élményekről és arról, hogy újra HARCRA FEEEEL!!!