Adni öröm!

Ez a mondat állt azon a szórólapon, amit a Sparban kaptunk Tamással. A szeretetszolgálat minden évben szokott gyűjteni a rászorulóknak. Már nem emlékszem, hogy tavaly, vagy az előtte levő évben volt velem ugyanígy Tamás, mindenesetre emlékezett rá valamennyire, hogy szoktunk a gyűjtő kosárba tenni élelmiszereket. Kérdezte is, hogy mit fogunk most venni. Mondtam, hogy lisztet, cukrot, tésztát, konzervételt..., ami nem romlik meg gyorsan. Segített válogatni. Tényleg örömmel tette, tettük.
A pénztárnál azért megkérdezte, hogy miért nem adunk inkább pénzt, akkor arra költenék, amire szeretnék. A válasz egyszerű volt: "Mert most ennivalókat gyűjtenek."
Amikor kifizettük a dolgainkat, odamentünk a nénihez és belepakoltuk, amiket vettünk. Mindkettőnk meglepetésére még ajándékot is kaptunk. Tamás egy horgolt angyalka díszt, én pedig egy anyagtáskát. Csak nézett rám Tamás, mert tudta, hogy itt most csak mi adunk, így egyáltalán nem számított ajándékra.
Az autóban jó volt ezekről beszélgetni. Én pedig hálás voltam Istennek, hogy az, ami -talán még meg nem fogalmazott- elvem volt a gyermekeim felé (mások iránti könyörületesség, sose legyenek szűkmarkúak, ha valakinek segítségre van szüksége), azt most egyszerű hétköznapi példán keresztül tanulhatta, átélhette.
Az adakozásra felszólító papírt a hűtőre tettem, így fogja még egy párszor látni a feliratot:

ADNI ÖRÖM!

De ha arra gondolok, hogy Isten mit adott nekünk, akkor még nagyobb öröm tölti be a szívemet.