Amikor Isten kárpótol

Tegnap írtam egy testvéri blogba, hogy én nem a szüneteket várom, hisz olyan most nincs nekünk, hanem a délutáni és éjszakai pihenéseket. Néha nagyon rákészülök és gyakran nem úgy alakul, hogy egyáltalán lefekhessek, nemhogy alhassak. Nem ritka az sem, hogy emiatt keserű lesz a szívem. Isten mégis kárpótol, mert annyira szeret és kegyelmes. Valami hasonlót írhattam... Gondoltam is, hogy jön a délutáni pihenő, vajon ma hogy lesz. Mi lesz, ha nem tudok pihenni? Pedig már annyira jó lenne. Hááát, a pihenés nem valósult meg. De! Nagyon örülök, hogy nem ez határozta meg a kedvemet a nap hátralevő részében.

Eljött a mai nap. Ma kárpótolt Isten. Már délelőtt éreztem, hogy segít nekem az indulataim féken tartásában. Pedig a mai is pörgős délelőtt volt, és a gyerekek se voltak "formában", mégse "akadtam ki". Igyekeztem Rá figyelni. A ráadás pedig: ebéd után én is tudtam velük pihenni egy kicsit. Ennek nagyon örültem.

Imatémám: Ádámka. Sokaktól hallottam, hogy ahol három gyerek van, ott a középső "sínyli meg" a kistestvér érkezését. Eddig nem figyeltem fel erre, de tegnap összeraktam Ádámka viselkedését. A sok nyafogás, unalmában állandóan enni és inni kérne...stb. Egyelőre nem tudom, hogy lehetne rajta segíteni. Várom a tippeket kedves Nagycsaládosok! (Lisztesek, Timurok és a többiek! :-))