Szoktatás

Néhány hónapja -csak úgy- elvittük a fiúkat gyerekszemészetre. Nem sejtettem, hogy bármi rosszat fognak mondani, elővigyázatosság volt a célunk. Tamással minden rendben. Ádámnál kiderült, hogy az éleslátása nem alakult ki az egyik szemén. A papíron astigmatismus szerepel. Aki szeretne még olvashat róla, én most nem részletezem. A lényeg, hogy szemüveg kell. És ráadásul egész életében szemüveges lesz. Azért kell most elkezdeni, hogy később szemüveggel jól lásson. Nagyon elcsüggedtem. Mindenféle gondolat jött hirtelen. Pl. hogy elcsúnyítja majd az arcát...stb. Ja, és az egyik szemét 2 naponta takarni kell. Persze győzött bennem, hogy a javulás érdekében mindent meg kell tenni. Még ott a kórházi optikában rápróbáltuk azt a régi, fülre 10x rátekerhető szemüvegnek nevezett valamit. Könnybe lábadt a szemem. Na, ezt nem -gondoltam. Nagyon ellenséges volt Ádám is, nem tűrte meg magán. Az optikus azt tanácsolta, eleinte csak a szemét takarjuk, majd 1 év múlva, amikor már okosabb lesz és jobban tűri, akkor vegyünk neki. Belenyugodtuk. Nem rendszeresen, de takarjuk a szemét, már egész jól tűri, néha egy egész délelőttöt kibír. Aztán a 2 éves státuszvizsgálaton közölte velünk a gyerekorvos, hogy az optikus tanácsa butaság, ezzel a szemproblémával nem szabad várni.

Így kb. 1 hete elmentünk másik optikába szemüveget nézni.

Találtunk is normálisabbat. :-) (Persze, nekem sokkal szebb az arca nélküle, de hát...) Tegnap elkészült. Ma kezdtem a szoktatást mindenféle módon. Pl. a hordozóba ülhetett, ringattam, majd az ülemben ülve nézte a mesét. Olyan jól haladt a dolog, hogy már 25 percet kibírt szemüvegben. Már ennek is nagyon örülök, mert annyira nem kívánom magamnak ezt a hadműveletet, de tudom, csinálni KELL!