Szülinaposaink nagy napja...

... volt 1 hete, amikor megünnepeltük. Dórinak külön torta járt, amit anya készített el és olyan igazi, kislányosra sikerült. A fiúkét én csináltam (Kinder Bueno).
És akkor a képek.

 Dóri nem igazán bírta a fotózást, itt is tele volt a szája, hogy ott maradjon a fiúknál... :-)

 Rendkívül izgatottak voltak...

 Na, persze ő is, aki azt se tudta, mi ez a nagy felhajtás. :-)

"Ez valami új íz...és még az ujjaimra is ráragad..."

 Nyugalom! Játékbaba!!! :-)

Csak kicsit nehéz.

 Így is tudja fogni, szeretni. :-)

 Elgondolkodott egy kicsit. :-)

 Repül a madáááár...

Boldog születésnapot, Tamás!

2007. szeptember 27.-én, 14 óra 27-kor a megígért gyermekünk megszületett Szentesen. Születéséig 4 évet kellett várnunk, ami hol könnyebb, hol nehezebb volt, de nem céltalan, értelmetlen várakozás.
Sokan nem tudnak elmenni dolgozni, mert rögtön jön a baba. Nekem izgalmasabb volt, mert az utolsó évemet az ELTE-n már feleségként végeztem, jártam fel Pestre 2-3 nap, a másik 2 nap pedig tanítottam a zeneiskolában. Következő évben már teljes állásban voltam, egészen addig, míg Tamással várandós nem lettem. Ami nagyon izgalmasan telt. Azért is, mert ez volt az első. Új érzések, sok-sok "vajon milyen lesz?" és hasonló gondolatok foglalkoztattak. Már a 12 hetes UH-on megmondták, hogy fiú lesz. Ja, és nem kicsi. 1 héttel volt nagyobb az ilyenkor szokásosnál. 20 hetesen bő 2 héttel, 32 hetesen 3 héttel volt nagyobb a mérete. Amikor megkérdeztem az orvost, mire számíthatok, csak ennyit mondott: "4 kg tutti lesz."
Hááát...kezdtem megbarátkozni a gondolattal, hogy nem lesz könnyű szülés. Főként, mert az első.
Nagyon meleg nyár volt. Emlékszem, a szülés előtti héten még 35 fokban sétáltam el a kórházig (kb. 25 perc hordóhassal) és vissza. Kiírás napja szeptember 24 volt, vagyis Apa szülinapja. Na, hát nem történt semmi. Fájdogált itt-ott, de semmi több. Másnap is semmi. Az orvos csak annyit mondott, hogy jó lenne már megszülnöm, mert csak tovább hízik... Vigasztalni nem tud, az biztos.
Szerdán már eléggé fájt mindenem. Éjfélig nem tudtam aludni. Majd 1 órakor ébredtem az első jelzésre.
Vívódás, kínlódás, kell-e már indulni. Végül 5 órakor bementünk, ahol egy hentes típusú ügyeletes orvoshoz volt "szerencsém", aki nagyon nem örült, hogy még alhatott VOLNA 1 órát, amit egy kismama megzavart. Na ezt nem részletezem, legyen elég annyi, hogy amikor szülés utáni napokban találkoztam vele, percekig futkosott a hideg a hátamon...
Fél 8-kor bejött az orvos, akinél végül Tamás megszületett. Nagyon lassan haladt a dolog, sokat imádkoztam és vártam, hogy legyen már vége, vagy legalább történjen valami.
Már kaptam 2 adag oxítocynt, ami brutális fájásokat produkált, de még mindig nem kezdhettünk neki a kitolásnak. Akkor éreztem először ilyen fájdalmat, de gondolom, ezzel minden nő így van. Aztán egyszercsak szólt az orvos, hogy kezdjük el. Első két próbálkozásomnál Laci dicsért, hogy "Jól van, jól csinálod!", orvos beleszólt: "Nem, nem jól csinálja!" Na, szuper. Akkor jöttek a már sikeres próbálkozások, csak Tamás mérete miatt haladt lassan a dolog. Így még sose könyököltek belém, mint akkor az az orvos. De enélkül nem gondolom, hogy kibújt volna.
Az orvos: "Láttam UH-on, hogy nagy lesz a feje, de hogy ennyire..."
Ami ezután jött...kimondhatatlan érzés... öröm és könnyek, vagyis örömkönnyek. Láthatom azt, érezhetem (NEM BELÜLRŐL!!!), akiért olyan sokat imádkoztunk testvérekkel, családtagokkal együtt.
Elvitték megmosdatni, megmérni, ahová Lacit is hívták fotózni. Én ott maradtam, hogy a folytatást elvégezze a doki. No comment.
Végre visszakaptam Tamást és Lacit. Közben megtudtam, hogy 4280g és 53cm. És nagyon sok hajjal rendelkező emberke.
Hálásak voltunk Istennek, hogy természetes úton született és teljesen egészséges. Ezt követően -akárcsak Ádám- ő is hasfájós baba volt. Az 1-3. hónapig hajnali 2-3 óra körül nyugodott meg, vagyis végkimerülésben akkor aludt el. Laci csodaszép szemekkel ment másnap tanítani. :-)
Ügyes baba volt, sokat evett -éljen a hasfájás-, havonta 1-1,2kg-ot hízott.
De hogy lapozzak néhány hónapot: Tamás 15 hónapos koráig élt Szentesen, aztán Barcikára költöztünk. Új lakás, új szoba, ahova került. Viszonylag hamar megszokta.
Néhány hét múlva megfogant Ádám. Ez is izgalmas időszak volt, gyermek mellett kismamaként. Sokkal kevesebb pihenés...stb.
Tamást mindenki nagyon szerette. Hatalmas szemeivel és szempilláival, mosolygós arcával elbűvölt mindenkit.
Néhány mondása a babanaplóból:
etyutyusz (elfogyott), INOBIK (na, ennek a jelentését sose tudtuk meg), nem kérsz többet (ha már dugig volt a pocakja), szamáli (szalámi), hamar használta a "vagyis", "szóval", "tulajdonképpen" szavakat, nagyon választékosan beszélt már kicsiként.
"Pakolj össze Tamás!" -én.  "De a pakolásnak nincsen semmi izéje!"
"Nem jó ez a kerek (kerék), majd apa megfogózi."
"Nem adok bocsánatot."
"Ó, mi ez? Biztos szögölnek szerintem."
Beütötte a fejét, vizes zsepit nyomott rá magának. Később észreveszi, hogy Ádám hozzányúl a földön levő zsepihez. "Anyaaaaaaa! Ádám megfogta! - Nem baj! - De rajta van a púp!"
"Anya, van még tejmadár?"
"Anya! Nem tudok pogácsát venni, be van bontva." (letakarva)
"Megnézem, hogy megint lefogyOtt-e az internet a laptopon?"
"Tamásjegy." (Mivel nekem anyajegyem van, neki Tamásjegye.)
"Kérek sódiót" (kesudiót) Azóta se evett...

Háát... ennyit a mondásokból. Nagyon vicces volt, mamám sokat mondta, hogy megnevettette.
Tamáskánk egy nagyon kedveskedő gyermek, akiből az óvoda most sok mást is előhoz. Ezek új dolgok számunkra, amikről majd később írok.
5 éves gyermekünk 19 kg és 114 cm.

Képek róla is lesznek, de sajnos a régi gépünk, amin az összes róla készült kép van, táphibás... de amint hozzáférünk, már készítem is. :-)
Addig marad ez a kis 10 perces olvasnivaló. :-)

És íme, kicsit több, mint egy hónapos késéssel, de róla is elkészült az összeállítás. :-)

Boldog születésnapot, Ádám!

2009. szeptember 20.-án, vasárnap 15.10 perckor született meg a 2. gyermekünk 3630g és 51 cm-es paraméterekkel. A kiírtnál 5 nappal hamarabb, ami meglepő volt, mert Tamást 4 nappal túlhordtam. De hamarosan megértettük, miért történt így.
2. gyermekemmel is hajnalban (1-2 óra között) jelentkezett az első fájás, tehát, megint nem sokat aludtam. S ha már egyszer fájásokra ébred valaki, nem tudom, kinek sikerül utána még aludni. Jön a számolgatás, óranézés, vajon erősödik, kezdjek készülődni... ezer gondolat, ami nem hagy aludni. Végül csak fél 7 körül indultunk el a kórházba. Az ügyeletes orvos nagyon kedves volt, de aki váltotta 7 órától... inkább nem részletezem. Dél körül lelassultak a fájások, pedig annyit mentem... és mégis. Az ügyeletes orvos ki akart tenni az osztályra, hogy majd megszülök éjszaka vagy este. A szülésznő, aki nem kevés tapasztalattal rendelkezett (50-55 éves), ezt nem hagyta, hogy még egy napot végigszenvedjek, ne aludjak...stb. így egy kicsit meggyorsította a folyamatot. Utólag hálás voltam ezért is.
Felgyorsultak az események, be is hívták az orvosomat. Innentől kezdve már csak 1,5 óra telt el az összefüggő fájások társaságában. Laci és a szülésznő eközben jót beszélgettek. Ádám meg én küzdöttünk a labdán... Mindenki tette a dolgát. Nagyon hálás voltam Istennek, mert (Szentesen Tamással ellentétben) már csak akkor kellett feküdnöm, amikor a kitolás következett. Nagyon gyorsan megszületett Ádámka. Kértem Lacit, hogy amikor felsír, gyorsan hívja fel a a nagymamákat, hogy hallják. Különösen anyósomra koncentrálva, aki nagyon beteg volt már ekkor. A szegedi kórházban hallhatta 2. unokája hangját.
Ezután engem elláttak, együtt voltunk még Ádámmal a következő 2 órában, aztán kikerültem a többi kismama közé. Másnap már csak én voltam a szobában. Csend volt. Örültem neki, mert így csak az én gyerekem sírt. :-) Másnap viszont már én is sírtam, mert Anyósomat magához szólította Isten. Nagyon nehéz volt elfogadni. S közben arra koncentrálni, hogy nem kellene szomorkodnom, mert pont az ilyen lelki tényezők akadályozzák a tej beindulását. A nővérek látták, hogy gond van, amiben tudtak segítettek. Nagyon sokat kellett imádkoznom, hogy megbékéljek a gondolattal és tudjak a családtagokért is imádkozni. Laci Tamással volt otthon, miközben -amit telefonon lehetett- szervezte a temetést.
Hétfőn még néhány képet küldtem Anyósomnak az alig 1 napos Ádámról a telefonjára. Ő ezt írta vissza: "GYÖNYÖRŰ! Sok-sok puszi!!!!" Nekem pedig ezt üzente: "A fájdalom elmúlik, marad az öröm."
Azon gondolkoztam, hogy nagy betegségben fekszik és engem vigasztal, hogy a szülés utáni fájdalom elmúlik...stb. Ez így is volt, tényleg hamar felépültem.
De ez a mondat a halála után más értelmet nyert számomra. Elmúlt az ő fájdalma és már örök örömben van része. Milyen jó neki. Semmi gond, betegség nem gyötri már. Nekünk még fáj ugyan, de ez az élet velejárója...és ha arra tekintek, hogy milyen kiváltságban lehet részünk, mint Isten gyermekeinek, akkor már jön is az öröm. Ott lehetünk majd mi is, vele együtt.
Az ezt követő hetek persze nagyon nehezen teltek sok-sok sírással. De úgy gondolom, átsegített minket Isten ezen az időszakon is. A hangos nevetését, széles mosolyát sosem fogom elfelejteni. Áldott asszony volt!
És hát fontos megemlítenem, hogy kisfiunkon már a születésekor látszódott, hogy mennyire hasonlít rá. Ez azóta is így. Laci és anyósom vonásai keverednek benne nagyon.
Dóra a nevében hordozza az emlékét, Ádám az arcán. :-)

Ádámról:

Gyönyörű kék szemeivel, nagy szempilláival olyan kedvesen tud nézni, hogy elolvadok.

Egyébként egy nagyon csavaros észjárású, eleven, hangos gyermek. Testvéreivel szívesen játszik, kivéve mikor nem. Leginkább autókkal szeret játszani, de könyveket is szívesen "olvas". A mondanivalóból sosem fogy ki, csak a lelkes hallgatóságból.
Ha épp nem mesél, akkor énekel. 

Rengeteg szerepjátékot  játszik, élvezet hallgatni, amiket mond.

A jutalomfalatkákért (pakolás, ügyes alvás...stb. után) inkább 2x jelentkezik, nehogy elmaradjon... Éhenhalni sosem fog, valahonnan mindig szerez élelmet. :-)

15,7 kg és 96 cm.
Sokat írhatnék még róla, a lényeg, hogy egy huncut, életrevaló kiskölyök.
Drága kis ajándék ő nekünk.

Isten áldja és éltesse sokáig!

Néhány kép az elmúlt évről! :-)

Boldog születésnapot, Dóra!

...olvassa ezt majd sok év múlva. :-)
Kislányunk éppen 1 éve született, 2011. szeptember 14.-én. Testvéreivel ellentétben nem várták meg az orvosok, hogy jelzéseket küldjön a jöveteléről, hanem egyszerűen csak besétáltam vele a műtőbe. 1 óra múlva már egyikőnk se volt ott, hanem egymás társaságát élvezhettük az egyik kórházi szobában. Nagy ajándék az ő élete is! Aki szeretné részletesebben is olvasni, hogyan is alakult a szülés, az a korábbi bejegyzéseknél megteheti:
(http://kocsisok.blogspot.hu/2011/09/kocsis-dora-marta.html#comment-form
http://kocsisok.blogspot.hu/2011/09/isten-ajandeka.html)

Drága kislányunk nagyon aranyos, bájos és már saját akarattal igencsak rendelkező személyiség. 2 fiú mellett persze valahogy ki kell vívnia a neki járó figyelmet, tekintélyt, amit mostanában egyre erősebb hangon tesz. A ripakodás, visongás szavakkal lehetne talán jellemezni eme pillanatait.
Kicsivel több, mint 8 kg és 75cm.
Mindent szívesen eszik, de még mindig fog nélkül! Ez utóbbi miatt éjszakáink jelentősen meg vannak rövidítve. Sebaj, túléljük! :-)
A szopizás jelentősen lecsökkent, mondhatjuk, hogy már csak alibinek használja.
Szinte már szalad. Mindenféle gyakorlatokat csinál és gyakran nevet is saját magán.
Kedvence a mobiltelefon. (Nem is tudom, Lacit vagy engem lát-e többet telefonálni.) Egy biztos, ha csörög a mobil, rögtön keresi és próbál nekünk jelezni!
Egyre tisztábban mondja a megtanult szavait (cica, tik-tak, labda...), amikhez újak is társulnak (hami, papó...).
Testvéreit látva mindig nagyon boldog, mindaddig, amíg valamit el nem vesznek tőle. Na, ekkor kapcsolja be a fent említett hangeffektusait.
A "nem szabad" fogalmát jól ismeri. Ha valami tiltott dolog a lakásban, odaül elé (pl. elosztó) és hevesen rázza a fejét jobbra és balra. Persze azért oda kell figyelni rá.
Szóval egy nagyon drága pici lány ő nekünk. Nagyon szeretjük!!!

Zárásként néhány kép az elmúlt 1 évről! (Tortás képet még ne várjatok, mert a fiúkkal együtt tartjuk a szülinapját.)

Tamás ovis lett

Mivel szeptember végén lesz 5 éves, így nem élvezhette tovább a család védelmét, szeretetét. A háttérben persze ott vagyunk, de már nem közvetlenül mellette. Ez volt az 5. napja. Volt 3 nap beszoktatás, ami abszolút zökkenőmentesen ment. Elköszöntem tőle és ebéd előtt érte mentünk. Már nagyon várta, mikor ebédelhet ott ő is. A hétvége, mint olyan, eddig nem sokat jelentett neki. Most azonban, hogy akkor ugyebár nem mehet oviba... kicsit szomorú lett. Naponta beszámol az élményeiről és arról, mi volt a reggeli és az ebéd. Ma már rendkívül boldogan ébredt, hogy ez a 3. nap, amikor ő is ott eszik.
Tegnap reggel mondja nekem az autóban: "Anya! Én úgy izgulok, vajon mi lesz a reggeli!"
Nincs könnyű helyzetben, mert bár vannak újak is, de a csoport magja egy összeszokott csapat. De azért próbál barátkozni.
Örülünk, hogy könnyen beilleszkedett, szívesen és örömmel jár.

"És akkor most Papa, Kati néni, Szilviék és akik még olvassátok, ide nézzetek, 

mert ez a kép bizony az oviban készült!"

Dóri már jár :-)

1 hete, azaz 11,5 hónaposan Dórikánk úgy döntött, hogy megpróbálkozik a járással. Néhány napig csak 3-5 lépés ment, de most már nagyon ügyes. Annyira élvezem, amikor mindegyiknél láthatom, ahogy fejlődnek, ügyesednek. És mind másként, más sorrendben. Dóri szinte mindenben lekörözte a fiúkat. (mozgásfejl.) Persze lány, egyértelmű, hogy így kell lennie. :-)))

És akkor a bizonyíték. :-)