Sokan nem tudnak elmenni dolgozni, mert rögtön jön a baba. Nekem izgalmasabb volt, mert az utolsó évemet az ELTE-n már feleségként végeztem, jártam fel Pestre 2-3 nap, a másik 2 nap pedig tanítottam a zeneiskolában. Következő évben már teljes állásban voltam, egészen addig, míg Tamással várandós nem lettem. Ami nagyon izgalmasan telt. Azért is, mert ez volt az első. Új érzések, sok-sok "vajon milyen lesz?" és hasonló gondolatok foglalkoztattak. Már a 12 hetes UH-on megmondták, hogy fiú lesz. Ja, és nem kicsi. 1 héttel volt nagyobb az ilyenkor szokásosnál. 20 hetesen bő 2 héttel, 32 hetesen 3 héttel volt nagyobb a mérete. Amikor megkérdeztem az orvost, mire számíthatok, csak ennyit mondott: "4 kg tutti lesz."
Hááát...kezdtem megbarátkozni a gondolattal, hogy nem lesz könnyű szülés. Főként, mert az első.
Nagyon meleg nyár volt. Emlékszem, a szülés előtti héten még 35 fokban sétáltam el a kórházig (kb. 25 perc hordóhassal) és vissza. Kiírás napja szeptember 24 volt, vagyis Apa szülinapja. Na, hát nem történt semmi. Fájdogált itt-ott, de semmi több. Másnap is semmi. Az orvos csak annyit mondott, hogy jó lenne már megszülnöm, mert csak tovább hízik... Vigasztalni nem tud, az biztos.
Szerdán már eléggé fájt mindenem. Éjfélig nem tudtam aludni. Majd 1 órakor ébredtem az első jelzésre.
Vívódás, kínlódás, kell-e már indulni. Végül 5 órakor bementünk, ahol egy hentes típusú ügyeletes orvoshoz volt "szerencsém", aki nagyon nem örült, hogy még alhatott VOLNA 1 órát, amit egy kismama megzavart. Na ezt nem részletezem, legyen elég annyi, hogy amikor szülés utáni napokban találkoztam vele, percekig futkosott a hideg a hátamon...
Fél 8-kor bejött az orvos, akinél végül Tamás megszületett. Nagyon lassan haladt a dolog, sokat imádkoztam és vártam, hogy legyen már vége, vagy legalább történjen valami.
Már kaptam 2 adag oxítocynt, ami brutális fájásokat produkált, de még mindig nem kezdhettünk neki a kitolásnak. Akkor éreztem először ilyen fájdalmat, de gondolom, ezzel minden nő így van. Aztán egyszercsak szólt az orvos, hogy kezdjük el. Első két próbálkozásomnál Laci dicsért, hogy "Jól van, jól csinálod!", orvos beleszólt: "Nem, nem jól csinálja!" Na, szuper. Akkor jöttek a már sikeres próbálkozások, csak Tamás mérete miatt haladt lassan a dolog. Így még sose könyököltek belém, mint akkor az az orvos. De enélkül nem gondolom, hogy kibújt volna.
Az orvos: "Láttam UH-on, hogy nagy lesz a feje, de hogy ennyire..."
Ami ezután jött...kimondhatatlan érzés... öröm és könnyek, vagyis örömkönnyek. Láthatom azt, érezhetem (NEM BELÜLRŐL!!!), akiért olyan sokat imádkoztunk testvérekkel, családtagokkal együtt.
Elvitték megmosdatni, megmérni, ahová Lacit is hívták fotózni. Én ott maradtam, hogy a folytatást elvégezze a doki. No comment.
Végre visszakaptam Tamást és Lacit. Közben megtudtam, hogy 4280g és 53cm. És nagyon sok hajjal rendelkező emberke.
Hálásak voltunk Istennek, hogy természetes úton született és teljesen egészséges. Ezt követően -akárcsak Ádám- ő is hasfájós baba volt. Az 1-3. hónapig hajnali 2-3 óra körül nyugodott meg, vagyis végkimerülésben akkor aludt el. Laci csodaszép szemekkel ment másnap tanítani. :-)
Ügyes baba volt, sokat evett -éljen a hasfájás-, havonta 1-1,2kg-ot hízott.
De hogy lapozzak néhány hónapot: Tamás 15 hónapos koráig élt Szentesen, aztán Barcikára költöztünk. Új lakás, új szoba, ahova került. Viszonylag hamar megszokta.
Néhány hét múlva megfogant Ádám. Ez is izgalmas időszak volt, gyermek mellett kismamaként. Sokkal kevesebb pihenés...stb.
Tamást mindenki nagyon szerette. Hatalmas szemeivel és szempilláival, mosolygós arcával elbűvölt mindenkit.
Néhány mondása a babanaplóból:
etyutyusz (elfogyott), INOBIK (na, ennek a jelentését sose tudtuk meg), nem kérsz többet (ha már dugig volt a pocakja), szamáli (szalámi), hamar használta a "vagyis", "szóval", "tulajdonképpen" szavakat, nagyon választékosan beszélt már kicsiként.
"Pakolj össze Tamás!" -én. "De a pakolásnak nincsen semmi izéje!"
"Nem jó ez a kerek (kerék), majd apa megfogózi."
"Nem adok bocsánatot."
"Ó, mi ez? Biztos szögölnek szerintem."
Beütötte a fejét, vizes zsepit nyomott rá magának. Később észreveszi, hogy Ádám hozzányúl a földön levő zsepihez. "Anyaaaaaaa! Ádám megfogta! - Nem baj! - De rajta van a púp!"
"Anya, van még tejmadár?"
"Anya! Nem tudok pogácsát venni, be van bontva." (letakarva)
"Megnézem, hogy megint lefogyOtt-e az internet a laptopon?"
"Tamásjegy." (Mivel nekem anyajegyem van, neki Tamásjegye.)
"Kérek sódiót" (kesudiót) Azóta se evett...
Háát... ennyit a mondásokból. Nagyon vicces volt, mamám sokat mondta, hogy megnevettette.
Tamáskánk egy nagyon kedveskedő gyermek, akiből az óvoda most sok mást is előhoz. Ezek új dolgok számunkra, amikről majd később írok.
5 éves gyermekünk 19 kg és 114 cm.
Képek róla is lesznek, de sajnos a régi gépünk, amin az összes róla készült kép van, táphibás... de amint hozzáférünk, már készítem is. :-)
Addig marad ez a kis 10 perces olvasnivaló. :-)
És íme, kicsit több, mint egy hónapos késéssel, de róla is elkészült az összeállítás. :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése