Boldog születésnapot, Ádám!

2009. szeptember 20.-án, vasárnap 15.10 perckor született meg a 2. gyermekünk 3630g és 51 cm-es paraméterekkel. A kiírtnál 5 nappal hamarabb, ami meglepő volt, mert Tamást 4 nappal túlhordtam. De hamarosan megértettük, miért történt így.
2. gyermekemmel is hajnalban (1-2 óra között) jelentkezett az első fájás, tehát, megint nem sokat aludtam. S ha már egyszer fájásokra ébred valaki, nem tudom, kinek sikerül utána még aludni. Jön a számolgatás, óranézés, vajon erősödik, kezdjek készülődni... ezer gondolat, ami nem hagy aludni. Végül csak fél 7 körül indultunk el a kórházba. Az ügyeletes orvos nagyon kedves volt, de aki váltotta 7 órától... inkább nem részletezem. Dél körül lelassultak a fájások, pedig annyit mentem... és mégis. Az ügyeletes orvos ki akart tenni az osztályra, hogy majd megszülök éjszaka vagy este. A szülésznő, aki nem kevés tapasztalattal rendelkezett (50-55 éves), ezt nem hagyta, hogy még egy napot végigszenvedjek, ne aludjak...stb. így egy kicsit meggyorsította a folyamatot. Utólag hálás voltam ezért is.
Felgyorsultak az események, be is hívták az orvosomat. Innentől kezdve már csak 1,5 óra telt el az összefüggő fájások társaságában. Laci és a szülésznő eközben jót beszélgettek. Ádám meg én küzdöttünk a labdán... Mindenki tette a dolgát. Nagyon hálás voltam Istennek, mert (Szentesen Tamással ellentétben) már csak akkor kellett feküdnöm, amikor a kitolás következett. Nagyon gyorsan megszületett Ádámka. Kértem Lacit, hogy amikor felsír, gyorsan hívja fel a a nagymamákat, hogy hallják. Különösen anyósomra koncentrálva, aki nagyon beteg volt már ekkor. A szegedi kórházban hallhatta 2. unokája hangját.
Ezután engem elláttak, együtt voltunk még Ádámmal a következő 2 órában, aztán kikerültem a többi kismama közé. Másnap már csak én voltam a szobában. Csend volt. Örültem neki, mert így csak az én gyerekem sírt. :-) Másnap viszont már én is sírtam, mert Anyósomat magához szólította Isten. Nagyon nehéz volt elfogadni. S közben arra koncentrálni, hogy nem kellene szomorkodnom, mert pont az ilyen lelki tényezők akadályozzák a tej beindulását. A nővérek látták, hogy gond van, amiben tudtak segítettek. Nagyon sokat kellett imádkoznom, hogy megbékéljek a gondolattal és tudjak a családtagokért is imádkozni. Laci Tamással volt otthon, miközben -amit telefonon lehetett- szervezte a temetést.
Hétfőn még néhány képet küldtem Anyósomnak az alig 1 napos Ádámról a telefonjára. Ő ezt írta vissza: "GYÖNYÖRŰ! Sok-sok puszi!!!!" Nekem pedig ezt üzente: "A fájdalom elmúlik, marad az öröm."
Azon gondolkoztam, hogy nagy betegségben fekszik és engem vigasztal, hogy a szülés utáni fájdalom elmúlik...stb. Ez így is volt, tényleg hamar felépültem.
De ez a mondat a halála után más értelmet nyert számomra. Elmúlt az ő fájdalma és már örök örömben van része. Milyen jó neki. Semmi gond, betegség nem gyötri már. Nekünk még fáj ugyan, de ez az élet velejárója...és ha arra tekintek, hogy milyen kiváltságban lehet részünk, mint Isten gyermekeinek, akkor már jön is az öröm. Ott lehetünk majd mi is, vele együtt.
Az ezt követő hetek persze nagyon nehezen teltek sok-sok sírással. De úgy gondolom, átsegített minket Isten ezen az időszakon is. A hangos nevetését, széles mosolyát sosem fogom elfelejteni. Áldott asszony volt!
És hát fontos megemlítenem, hogy kisfiunkon már a születésekor látszódott, hogy mennyire hasonlít rá. Ez azóta is így. Laci és anyósom vonásai keverednek benne nagyon.
Dóra a nevében hordozza az emlékét, Ádám az arcán. :-)

Ádámról:

Gyönyörű kék szemeivel, nagy szempilláival olyan kedvesen tud nézni, hogy elolvadok.

Egyébként egy nagyon csavaros észjárású, eleven, hangos gyermek. Testvéreivel szívesen játszik, kivéve mikor nem. Leginkább autókkal szeret játszani, de könyveket is szívesen "olvas". A mondanivalóból sosem fogy ki, csak a lelkes hallgatóságból.
Ha épp nem mesél, akkor énekel. 

Rengeteg szerepjátékot  játszik, élvezet hallgatni, amiket mond.

A jutalomfalatkákért (pakolás, ügyes alvás...stb. után) inkább 2x jelentkezik, nehogy elmaradjon... Éhenhalni sosem fog, valahonnan mindig szerez élelmet. :-)

15,7 kg és 96 cm.
Sokat írhatnék még róla, a lényeg, hogy egy huncut, életrevaló kiskölyök.
Drága kis ajándék ő nekünk.

Isten áldja és éltesse sokáig!

Néhány kép az elmúlt évről! :-)