Imatéma

Hosszú nap volt a mai. A legcsüggesztőbb, hogy elég durván csökken az anyatej mennyisége. Már néhányszor elő kellett venni 1-1 esti etetéshez -kiegészítésként- a fagyasztóba tett kis "csomagokat", aminek nem örültem, annak viszont igen, hogy volt mihez nyúlni. A mai nap volt a mélypont, mert már kora délután a félretetteket kellett elővenni. Reménykedtem, hogy estére több összegyűlik, de sajnos nem így történt. A mennyiség minden evés alkalmával kevesebb volt, végül majdnem semmi. Pedig már amit lehetett leegyszerűsítettem a napi teendők között. Ettől egyszerűbb és gyorsabb ételeket nem tudok kitalálni. Tény, hogy jó ideje nincs lehetőségem pihenni. De ezt végképp nem tudom megoldani. Elgondolkoztam azokon szegényebb országokban élő az asszonyokon, akik nem tudják etetni a gyermeküket és tehetetlenül hallgatják a keserves sírást... nem beszélve a következményekről.

Jött egy ötlet: nézzem meg a neten, hátha találok valamit, amivel növelhető a tejmennyiség. Böngésztem egy kicsit, aztán feladtam. Nem lehet ezt 3 kicsi mellett. Később el is szomorodtam, mert inkább Istenhez kellett volna fordulnom, mint a nethez. Nem tartom haszontalannak, csak a sorrend nem stimmelt. A fiaim is elég bosszantóak voltak ma; mintha több napi csínytevést egy nap akartak volna elkövetni. Nagyon megszomorodtam emiatt is.

Este már egyáltalán nem tudtam leplezni, mennyire megterhelt a mai nap.

Megfürdettem mindegyiket, készen voltak a mesére, bár nem sok kedvem volt hozzá.

Felálltam, de Tamás gyorsan utánam kiabált:

"Anya! Szeretnék bocsánatot kérni!"

Ez annyira jól esett, hogy magától tette. Megkérdeztem, hogy miért, mire ő sorba szedte a napi rosszaságait. Mondott olyat is, amit én már elfelejtettem. Tény, hogy alapos volt. Jó volt látni, hogy valóban szomorú ezek miatt. Így szokott fogalmazni: "Anya, szomorúvá tettelek?"

Visszatérve: előttünk az éjszaka, hamarosan itt a következő etetés és ugyan van még néhány csomag fagyasztott tej, de nagyon örülnék, ha nem kellene hozzányúlni.

Most ez az egyik legfőbb imatémám.